Éghajlati változások a Kárpát-medencében a középkor idején (Climatic change in the Carpathian Basin in the Middle Ages).

39 VADAS ANDRÁS–RÁCZ LAJOS ÉGHAJLATI VÁLTOZÁSOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÖZÉPKOR IDEJÉN A klímatörténeti kutatások Európa nyugati felén igen nagy hagyománnyal rendel- keznek. Az első éghajlattörténeti gyűjtemények már a 18. században megszülettek, ugyanakkor a források kritikai értékelésén alapuló klímatörténeti kutatások nem te- kintenek vissza ekkora múltra; hasonló szakmunkák csak az 1960-as évektől jelen- nek meg, melyek részletesen foglalkoznak egy-egy régió klímatörténetével, az időjá- rás társadalomtörténeti vonatkozásaival.1 A középkori klíma kutatásában is jelentős eredmények születtek, és várhatóak az elkövetkező időszakban.2 A nyugat-európai történeti források elégségesek ahhoz, hogy az elmúlt ezer esztendőre (helyenként ennél is hosszabb időszakra) vonatkozóan közép- és hosszú távú klímarekonstrukci- ókat készíthessünk,3 azonban a Kárpát-medence középkori klímáját írott források alapján lehetetlen rekonstruálni. Az írott források jelentősebb számban csak a kö- zépkor késői szakaszában jelennek meg, és folyamatos klímarekonstrukcióhoz ebben az időszakban sem rendelkezünk kellő mennyiségű adattal. Az európai rekonstruk- ciók általában krónikákat, évkönyveket használnak, ugyanakkor a Magyar Király- ságra vonatkozóan igen kevés, és – a klímatörténet szempontjából – néhány kivétel- től eltekintve pontatlan adatokat szolgáltató elbeszélő forrás áll rendelkezésünkre. A középkorra vonatkozó írott források elsősorban az extrém időjárási helyzetek meg- ismerésében játszanak fontos szerepet.4 A szélsőséges időjárási helyzetek azonosítá- sa mellett e forráscsoportnak kiemelt szerepe lehet egyes tavak, vízfolyások és kör- nyezetük változásának kutatásában. Az időjáráshoz kapcsolódó események közül az írott források leggyakrabban a hidrometeorológiai eseményekkel foglalkoznak: ára- 1 Lásd például: Christian PFISTER: Klimageschichte der Schweiz 1525–1860. Das Klima der Schweiz und seine Bedeutung in der Geschichte von Bevölkerung und Landwirtschaft. Bern, 1984. 2 Folyamatban lévő Kárpát-medencei kutatásokhoz lásd: KISS Andrea: A ’Millennium’ FP6 EU pro- jekt – Magyarországi írott források az európai ezeréves klímarekonstrukcióban. In SZABÓ Valéria– OROSZ Zoltán–NAGY Richárd–FAZEKAS István (szerk.): IV. Magyar Földrajzi Konferencia tanul- mánykötet. Debrecen, 2008. 163–169. 3 Rüdiger GLASER: Klimageschichte Mitteleuropas. 1000 Jahre Wetter, Klima, Katastrophen. Darm- stadt, 2001, és Marina V. SHABALOVA–Aryan F. V. van ENGELEN: Evaluation of a Reconstruction of Winter and Summer Temperatures in the Low Countries, AD 764–1998. Climatic Change 58, No. 1–2 (2003): 219–242. 4 A legfrissebb összefoglaló az írott források szerepéről a történeti klimatológiai kutatásokban: KISS Andrea: Historical Climatology in Hungary: Role of Documentary Evidence in the Study of Past Climates and Hydrometeorological Extremes. Időjárás 113, No. 4 (2009): 315–339. 40 VADAS ANDRÁS–RÁCZ LAJOS dások, felázott területek, szárazságok egyaránt megjelennek az oklevelekben, év- könyvekben, és ezek segítségével egy-egy vízfolyás vagy állóvíz vízjárási viszonyait rekonstruálhatjuk, és közvetve bár, de a vízgyűjtő csapadékviszonyaira is következ- tethetünk.5 A történeti áradások kutatásában is nagyobb potenciállal rendelkezünk a kora újkorra vonatkozóan, ugyanakkor néhány jelentősebb vízfolyás, elsősorban a Duna és a Tisza áradásainak jellegét, gyakoriságát részben a középkorra vonatkozó- an is megismerhetjük. A folyók mellett az állóvizek tanulmányozása is fontos ered- ményekkel szolgálhat egy-egy időszak időjárási viszonyainak kimutatásában. A Kárpát-medence tavainak sekélysége miatt (különösen a Fertő esetében) kisebb víz- szintváltozás is jelentős területek szárazzá válásával, vagy víz alá kerülésével járt. Bizonyos száraz, illetve nedves periódusok kimutatására ad lehetőséget a tavak és környékük viszonyaira vonatkozó írott források, legfőképpen oklevelek tanulmá- nyozása.6 Ugyanakkor az ilyen jellegű kutatásokban az emberi hatás jelentőségének felmérése állandó módszertani problémát jelent. A módszertani problémák ellenére a sűrű vízhálózatú területek tanulmányozása jelentős, jelenleg részben kihasználatlan potenciált jelent a középkori és a kora újkori környezeti és klímaviszonyok kutatásá- ban. Az írott források, a viszonylag széles körű felhasználási lehetőségük ellenére sem alkalmasak a középkori klíma rövid- és hosszú távú tendenciáinak részletes megisme- résére, lehetőség erre inkább a 16. századtól van, amikortól a források száma jelentő- sen megnő, és jó néhány új forrástípus megjelenik (magánlevelek, naplók).7 Az írott források mellett fontos szerep juthat a természettudományos kutatások- nak, különösen az írott forrásokat megelőző és bizonyos rosszabb forrásadottságú periódusokban. Ezek legtöbbjének (bizonyos szélsőséges időjárási események mel- lett) elsősorban a hosszú távú klimatikus trendek kimutatatásában van nagy szerepe. A dendroklimatológiai kutatások, a viszonylag jó lehetőségek ellenére, jelenleg mér- sékelt szerephez jutnak a Kárpát-medence középkori klímakutatásában. Az egyetlen, a magyar középkor nagyobb részét lefedő klímarekonstrukció (Kelemen-havasok cirbolyafenyői alapján készült nyári hőmérséklet-rekonstrukció) egy, a kárpáti terü- leteken fekvő, erdőhatárhoz közeli terület klímaviszonyaira enged következtetni.8 Grynaeus András folyamatos tölgy-idősora, amely a Kárpát-medence belső területe- 5 Uo. 323–326. 6 KISS Andrea: Changing Environmental Conditions and the Water level of Lake Fertő (Neusiedler- see) before the Drainage Works (13th–18th centuries). In SZENDE Katalin (szerk.): Annual of Medi- eval Studies at CEU 1997–1998. Bp., 1998. 241–248., KISS Andrea: Historical Study of the Changing Landscape of Fertő during the Later Middle Ages (13th c. – 15th c.). Szakdolgozat, CEU, 1998, és KISS Andrea–PITI Ferenc: A fertői fok. Soproni Szemle 59, No. 2 (2005): 164–184. 7 Magyarországra vonatkozóan lásd: RÁCZ Lajos: Magyarország éghajlattörténete az újkor idején. Szeged, 2001, illetve a legfrissebb közép-európai rekonstrukciót: Petr DOBROVOLNÝ–Anders MO- BERG–Rudolf BRÁZDIL–Christian PFISTER–Rüdiger GLASER–Rob WILSON–Aryan van ENGELEN– Danuta LIMANÓWKA–Andrea KISS–Monika HALÍČKOVÁ–Jarmila MACKOVÁ–Dirk RIEMANN–Jürg LUTERBACHER–Reinhard BÖHM: Monthly and Seasonal Temperature Reconstructions for Central Europe Derived from Documentary Evidence and Instrumental Records since AD 1500. Climatic Change 101, No. 1–2 (2010): 69–107. 8 Ionel POPA–KERN Zoltán: Long-term Summer Temperature Reconstruction Inferred from Tree-ring Records from the Eastern Carpathians. Climate Dynamics 32, No. 7–8 (2009): 1107–1117.  ÉGHAJLATI VÁLTOZÁSOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÖZÉPKOR IDEJÉN 41 inek klímaváltozásairól tanúskodik, egyelőre 1370-ig megy vissza, így csak a késő középkori klíma rekonstruálásához lenne használható, ugyanakkor ezen adatbázis nem kifejezetten klimatológiai kutatási célú felhasználásra készült nyers adatsor. A dendroklimatológiai módszerek mellett a Kárpát-medencében alkalmazott termé- szettudományos eszközök elsősorban évtizedes, bizonyos esetekben évszázados ten- denciák kimutatására alkalmasak. Ezek közül mindenképpen említést érdemel Kern Zoltán és társai kutatása, amely a Bihar-hegységből származó barlangi jégmagok vizsgálata révén fontos adalékokkal szolgál a régió téli középhőmérsékletének évez- redes fluktuációjára vonatkozóan.9 Ugyanakkor reménykeltő, hogy több hasonló jég- magvizsgálat is folyik, így a közeli jövőben lehetőség nyílik összehasonlító elemzé- sek elvégzésére. A paleobotanikai vizsgálatok, a palinológia alkalmas lehet gyors környezet- és klí- maváltozások kimutatására, és ezen kutatások viszonylagosan nagy száma lehetővé te- szi bizonyos általános következtetések levonását.10 Sporadikus malakofauna-vizsgála- tok és egyéb paleobiológiai eredmények némely esetekben pontosítanak a hosszú távú klimatikus folyamatokról alkotott képen. Emellett ugyan számos módszertani és datá- lási bizonytalanságot hordoznak, de a fúrólyuk-hőmérséklet és a cseppkő oxigénizo- tóp-eloszlását elemző vizsgálatok is visszanyúlnak a középkor időszakáig.11 E két nagyobb forráscsoport mellett a régészeti kutatásoknak is mindenképpen lehet jelentősége a közép- és kora újkori környezeti és klímaváltozások kimutatásá- ban. Az archeológiának egyrészt kiemelt szerepe lehet az álló-, és folyóvizek víz- szintingadozásainak kimutatásában, árvizek és más hidrometeorológiai események datálásában, másrészt településhálózatok kutatása révén egyes szűkebb területek környezetváltozásainak megértésében.12 Ugyanakkor jelenleg igen kis számú feltá- rást találunk, ahol a klímaváltozások kimutatása, a településhelyzet, településszerke- zet és a környezetváltozás kapcsolatának megértése nagyobb figyelmet kapott volna. 9 KERN Zoltán–FÓRIZS István–KÁZMÉR Miklós–NAGY Balázs–GÁL Andrea–SZÁNTÓ Zsuzsanna– PALCSU László–MOLNÁR Mihály: Late Holocene environmental changes recorded at Gheţarul de la Focul Viu, Bihor Mts, Romania. Theoretical and Applied Karstology 17, No. 1 (2004): 51–60., illet- ve: KERN Zoltán: Éghajlati és környezeti változások rekonstrukciója faévgyűrűk és barlangi jég vizsgálata alapján. Doktori Értekezés, ELTE, 2010. 53–80. 10 SÜMEGI Pál–JAKAB Gusztáv–MAJKUT Péter–TÖRŐCSIK Tünde–ZATYKÓ Csilla: Middle Age Palaeo- ecological and Palaeoclimatological Reconstruction in the Carpathian Basin. Időjárás 113, No. 4 (2009): 265–298., és ZATYKÓ Csilla–JUHÁSZ Imola–SÜMEGI Pál (szerk.): Environmental Archaeo- logy in Transdanubia. (Varia Archaeologica Hungarica 20.) Bp., 2007. 11 SIKLÓSY Zoltán–DEMÉNY Attila–SZENTHE István–LEÉL-ŐSSY Szabolcs–Sebastian PILET–Yin LIN- CHUAN–Chou SHEN: Reconstruction of Climate Variation for the Last Millennium in the Bükk Mts. (NO Hungary) from a Stalagmite Record. Időjárás 113, No. 4 (2009): 256–258., és Louise BODRI– DÖVÉNYI Péter–HORVÁTH Ferenc: Két évezred éghajlatváltozásai Magyarországon fúrólyuk- hőmérsékletek alapján. In KÁZMÉR Miklós (szerk.): Környezettörténet – Az utóbbi 500 év környezeti eseményei történeti és természettudományos források tükrében. Bp., 2009. 421–436. 12 BÁLINT Marianna: Az Árpád-kori településhálózat rekonstrukciója a Dorozsma-Majsai Homokhát területén. Doktori Értekezés, ELTE, 2006., és PÁLÓCZI HORVÁTH András: Középkori településeink környezetrégészeti kutatásának lehetőségei. In R. VÁRKONYI Ágnes (szerk.): Táj és történelem: ta- nulmányok a történeti ökológia világából. Bp., 2000. 273–286. 42 VADAS ANDRÁS–RÁCZ LAJOS Ennek ellenére a környezetrégészet mindenképpen fontos szerepet kap, és feltehető- leg fog kapni a környezet- és klímatörténeti kutatásokban. A Kárpát-medence klímatörténetét a forrásadottságoknak megfelelően több idő- síkon lehet tárgyalni: először is az időjárási események szintjén, amelyben kulcssze- rephez jutnak az írott források, ezután a középtávú trendek, vagyis néhány éves, év- tizedes hőmérséklet, esetleg csapadékingadozások szintjén, végül a hosszú távú, év- százados, vagy több évszázados ingadozások szintjén. A késő antikvitás és a közép- kor évszázadait tekintve négy olyan jelentős éghajlati-környezeti változással kell számolnunk Európa jelentős részén, melyek meghatározták a korabeli tradicionális társadalmak történeti ökoszisztémáinak környezeti kereteit: az időszámításunk sze- rinti 1. századtól az időszámításunk szerinti 4. század végéig tartott a ’római kori op- timum’ feltételezhetően meleg periódusa, a 4–5. század fordulójától a 9. század de- rekáig a ’népvándorlások korának lehűlése’, a 9. századtól a 13. század derekáig, más megközelítésekben a 14. század elejéig, a ’középkori meleg időszak’, végül a 14. századtól a 19. század végéig számítjuk a történeti korok egyik legerőteljesebb lehűlését, a ’kis jégkorszakot’. Csupán a felsorolás teljessé tétele miatt említjük meg a ’jelenkori felmelegedés időszakát’, amely a 19. század utolsó évtizedeiben indult, s amelynek kibontakozásában már bizonyíthatóan szerepet játszott az emberiség glo- bálissá váló ipari tevékenysége is.13 A középkor klímaviszonyait ezen, a nyugat- európai területeken kidolgozott modellt követve tekintjük át, ugyanakkor feltétlenül ki kell emelni, hogy az egyes klímatörténeti korszakok éghajlati jellemzői területen- ként igen eltérőek lehetnek, ennek megfelelően a Kelet-európai-síkság és Közép- vagy Nyugat-Európa klimatikus viszonyait – ezen periódusokhoz igazodva – párhu- zamba állítani teljes mértékben nem lehetséges. A RÓMAI OPTIMUM ÉGHAJLAT IDŐSZAKA Kutatásaink időhatárain belül az első, a Kárpát-medencében bizonyosan érezhető klímatörténeti korszak a ’római optimum éghajlat’ időszaka volt. Grynaeus András dendrokronológiai vizsgálatai alapján Pannóniában ezekben az évszázadokban eny- he, helyenként szubmediterrán jellegű klímát feltételezünk.14 A római kori famarad- ványok évgyűrűszerkezete (Ménfőcsanak, Győr közelében) nagyon sűrű, a tölgyek évgyűrűi átlagosan alig 1 milliméter vastagságúak. Napjainkban a Dunántúlon az át- lagos évgyűrűvastagság a tölgyfák esetében 2-3 milliméter, de termőhelyektől füg- gően ennek akár a többszöröse is lehet. A sűrű évgyűrűszerkezet azt jelzi, hogy a tölgyfák számára kedvezőtlenné vált a klíma, azaz vagy hideg vagy meleg (ez látszik valószínűbbnek), de mindenképpen száraz időszakkal kell számolnunk.15 A római 13 A kérdés újabb magyar nyelvű összefoglalását lásd: Wolfgang BEHRINGER: A klíma kultúrtörténete. Bp., 2010. 219–283. 14 GRYNAEUS András: Dendrokronológiai kutatások Magyarországon. Kandidátusi Értekezés, Bp., 1997. 15 GRYNAEUS András: Új forráscsoport? A dendrokronológia eredményei: tanulmányok a történeti ökológia világából. In R. VÁRKONYI Ágnes (szerk.): Táj és történelem: tanulmányok a történeti öko- lógia világából. Bp., 2000. 310.  ÉGHAJLATI VÁLTOZÁSOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÖZÉPKOR IDEJÉN 43 kori tölgyek évgyűrűvastagsága megegyezett a mai Észak-Itáliában növő tölgyekre jellemző évgyűrűvastagsággal, így joggal feltételezhetjük, hogy az éghajlat sem különbözött nagymértékben.16 A késő antikvitás és a kora középkor téli hőmérsékleti viszonyaival kapcsolatban Kern Zoltán bihari oxigénizotópos jégmagvizsgálatai je- lenthetnek némi támpontot. Ezen klímarekonstrukció szerint a 3. század közepéig viszonylag enyhék voltak a telek az Alföld keleti peremén, azonban a késő római korban erőteljes lehűlés mutatkozott a téli időszakokban (lásd 1. ábra).17 1. ábra. A bihar-hegységi eszkimó-barlangi jégfúrás stabilizotópos adatai alapján rekonstruált téli félévi középhőmérséklet, 50 éves felbontással – Az analitikai (sötétszürke vonal) és a kalibrációs (világosszürke vonal) bizonytalanságból adódó hiba halmozott módon került ábrázolásra (Kern Zoltán adatai után) A római kori szőlőtermesztés kérdése a történeti irodalom egyik igen régóta tartó vi- tája. A vita központjában az a kérdés áll, hogy a rómaiak mediterrán fajtákat telepí- tettek-e a provinciában. Amennyiben az Appennini-félsziget szőlőfajtái termettek a Kárpát-medencében is, akkor mindenképpen melegebb, és a nyári félévben szára- zabb klímát feltételezhetünk Pannóniában, mint a kora középkor évszázadaiban. A szubmediterrán klímát valószínűsíti az is, hogy ismertek Pannóniából, az új- korban nem tipikus Kárpát-medencei növényleletek, így a füge és a kajszi, amelyek biztosan helyben termettek.18 Ez magyarázatot adhat a római villák feltételezett „konzervativizmusára” is, azaz érthetővé teszi, hogy Pannóniában miért éppen olyan szerkezetű villákat építettek, mint a (ma) jóval melegebb klímájú Itáliában és Hispá- 16 Uo. 312. 17 KERN Zoltán: Éghajlati és környezeti változások rekonstrukciója faévgyűrűk és barlangi jég vizsgá- lata alapján. Doktori Értekezés, ELTE, 2010. 18 PATAY Árpád–SZ. PÓCZY Klára: Gyümölcsmaradványok aquincumi múmiasírból. A Magyar Mezőgaz- dasági Múzeum Közleményei (1964): 135–146., és GYULAI Ferenc: Archaeobotanika. A kultúrnövények története a Kárpát-medencében a régészeti-növénytani vizsgálatok alapján. Bp., 2001. 143–144. 44 VADAS ANDRÁS–RÁCZ LAJOS niában. Viszont ezeket az úgynevezett „peristiliumos villákat” a római kor végén felváltották a zárt építésűek, amit a kedvező időjárás idővel bekövetkező hidegebbre válása indokolhatott.19 A korai időszak villáiban nem volt általános fűtési rendszer, ugyanakkor a kései római korra általánossá vált a padlófűtés alkalmazása. A római császárkorban a Balaton vízszintje rendkívül alacsony lehetett, a különféle rekonstrukciók szerint napjaink szabályozott szintje közelében volt ez idő tájt (104,5 m tgszf.). Bendefy László ezt a Siófok közelében, Galerius uralkodása idején (305– 311) épített zsilippel magyarázta, ugyanakkor a zsilip léte és működése erősen vitatott a régészeti szakirodalomban.20 Gyulai Ferenc a 8. és a 9. századra vonatkozóan ugyan- csak igen alacsony balatoni vízszintet valószínűsít, amikorra ez a zsilip (ha volt egyál- talán) bizonyosan elenyészett.21 A Balatonnál megfigyelt alacsony vízszint mellett fi- gyelmet érdemel az is, hogy a másik jelentős dunántúli állóvíz, a Fertő is igen alacso- nyan állt a római császárkor idején. A Fertő-tó jelenlegi víztükre alatt római romok (sí- rok és épületek) vannak, aminek a jelentőségét növeli, hogy a Fertő-tó mai vízszintje nem szabályozás eredménye.22 A szárazabb klímát látszik bizonyítani az is, hogy a római limes erődök zöme a Duna mai vízszintje alatt van (példaként lásd Contra Aquincum helyzetét), vagy már el is mosta azokat a folyó. Az enyhe klímáról tanús- kodik a Duna vaskapui szakaszán, Traianus által i.sz. 101–106 között építetett római kőhíd, amely 170 évig használatban volt.23 Egy hasonló, a folyó medrébe támaszkodó, azt szűkítő építmény – különösen egy hasonló sodrású szakaszon – csak abban az esetben maradhat ilyen hosszú időn át épen, ha a Duna nem, vagy csak igen ritkán fagy be. A NÉPVÁNDORLÁSOK KORÁNAK LEHŰLÉSE Európa nyugati területein a 4. század végén kezdődött, és a 9. század elejéig vagy dere- káig tartott a népvándorlások korának hűvös és helyenként száraz éghajlatú korszaka. A viszonylag száraz Kárpát-medencei időjárást látszik bizonyítani egy, Paks közelében végzett környezetrégészeti rekonstrukció, amely szerint a Mezőföldön a római és a késő középkori régészeti szinteket egymástól helyenként közel két méter vastag futóhomok öszlet választja el. A futóhomokmozgás először, a római területhasználat felhagyását követően a 4. században volt kimutatható, s a 14. századig megszakításokkal ugyan, de erőteljes szélerózió és futóhomok lerakódás követhető nyomon.24 A homokmozgás 19 GRYNAEUS András: Új forráscsoport? A dendrokronológia eredményei. In R. VÁRKONYI Ágnes (szerk.): Táj és történelem: tanulmányok a történeti ökológia világából. Bp., 2000. 314. 20 Uo. 311. 21 GYULAI Ferenc: Történeti ökológiai vizsgálatok egy késő népvándorlás kori településen. Fonyód- Bélatelep rekonstrukciója növényleletek alapján. Kandidátusi értekezés tézisei. Bp., 1992. 22 GRYNAEUS András: Új forráscsoport? A dendrokronológia eredményei. In R. VÁRKONYI Ágnes (szerk.): Táj és történelem: tanulmányok a történeti ökológia világából. Bp., 2000. 312. 23 Hubert H. LAMB: Climate, History and the Modern World. London–New York, 1995. 143–144. 24 A 4., illetve a 14. századi megélénkülő homokmozgást egy másik, a Duna–Tisza-közén végzett ho- mokmozgás-vizsgálat is kimutatta: SIPOS György–KISS Tímea–NYÁRI Diána: Kormeghatározás op- tikai lumineszcenciával: homokmozgások vizsgálata a történelmi időkben Csengele területén. In KÁZMÉR Miklós (szerk.): Környezettörténet: Az utóbbi 500 év környezeti eseményei történeti és ter- mészettudományi források tükrében. Bp., 2009. 409–420.  ÉGHAJLATI VÁLTOZÁSOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÖZÉPKOR IDEJÉN 45 oka lehetett a fokozott területhasználat, de lényegesen valószínűbb, hogy a növény- zet gyérülését a környezet szárazabbá válása okozta.25 Ugyanakkor a népvándorlás- kor száraz klímájának kissé ellentmond egy, a közelmúltban publikált környezeti re- konstrukció, amely a Balaton nyugati peremének környezeti változásait vizsgálva ar- ra a következtetésre jut, hogy a tó térségében feltétlenül növekedett a csapadék a népvándorlás korában.26 Elvetik annak lehetőségét, hogy a Kelet-európai-síkság te- rületén a nagy népességmozgások egyik ösztönzője a klíma szárazabbá válása lett volna. Az ellentmondásos eredmények Közép-Európa más területeire is érvényesek, amire Neville Brown hívta fel a figyelmet, például a cseh és lengyel területek kora középkori csapadékviszonyaival kapcsolatban.27 Györffy György és Zólyomi Bálint feltételezése szerint a 8. század derekán tar- tóssá vált a szárazság, ami a Kárpát-medencében feltehetően döntő módon hozzájá- rult az Avar Birodalom bukásához. A csapás elsősorban az „igazi avarokat”, a har- cos réteget, s a népcsoport részben félnomád, részben letelepült hányadát, a kárpáti alföldeken az avarokkal együtt lakó gepidákat és bolgár-törököket érinthette, akiket állataik nagy részének elhullása éhhalálra ítélt. E koncepció szerint ezért következ- hetett be, hogy a frankok három nagy hadjáratukban komolyabb ellenállással mind- össze az első, 791-es hadjárat során találkoztak a mai Ausztria és Szlovénia terüle- tén. Az avar állatállomány pusztulása, az éhínség és az éhezőknek a környező erdős- hegyes vidékekre való menekülése bizonyára már jóval a frank háborúk előtt, a bel- ső-ázsiai sztyeppezóna feltételezett kiszáradásával egy időben, a 8. század derekán megkezdődött, amikor még működött az avar adminisztráció, és helyben volt a bir- tokos réteg. Ezt látszik bizonyítani egy közvetett adat. Egy bizonyos R. betűjelű kle- rikus Dado verduni püspökhöz (kb. 880–923), a 900 utáni években írott levelében az addig soha nem hallott Hungri nevű magyarok eredetéről értekezik.28 Bibliai és an- tik irodalmi magyarázati kísérletek után felveti, hogy a népnév a német Hunger ’éh- ség’ szóból is levezethető. Az éhségről a következő történet jut eszébe: „Elmesélem, mit hallottam az idősebbektől, amikor ennek az átkozott népnek a neve a mi környeze- tünkben először elhangzott, akár hiteles történet az, akár mese. Igen hatalmas éhínség 25 HORVÁTH Zoltán–DÁVID Áron–KOVÁCS Loránd Olivér: A földtani és talajtani vizsgálatok alkalma- zása régészeti ásatásokon a környezetváltozás nyomonkövetése céljából. Esettanulmány (M6 TO 18- as számú ásatás: Paks, Cseresznyés). In KÁZMÉR Miklós (szerk.): Környezeti események a honfogla- lástól napjainkig történeti és természettudományos források tükrében. Bp., 2010. 34–35. 26 SÜMEGI Pál–TÖRŐCSIK Tünde–JAKAB Gusztáv–GULYÁS Sándor–POMÁZI Péter–MAJKUT Péter– PÁLL Gergely Dávid–PERSAITS Gergő–BODOR Elvira: The Environmental History of Fenékpuszta with a Special Attention to the Climate and Precipitation of the Last 2000 Years. Journal of Environ- mental Geography 2, No. 3–4 (2009): 10–11. 27 Neville BROWN: History and Climatic Change. A Eurocentric Perspective. (Routledge Studies in Physical Geography and Environment.) London, 2001. 71. 28 NÉMETH András: A Dado verduni püspökhöz írt levél. In RÓNA-TAS András (szerk.): Források a ko- rai magyar történelem ismeretéhez. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 16.) Bp., 2001. 113–161., és NÉ- METH András: A Dado-levélben szereplő eredettörténet jelentősége a Hungri népnévvel kapcsolat- ban. In HERMANN István (szerk.): Tanulmányok Ritoók Zsigmond hetvenedik születésnapja tisztele- tére. Bp., 1999. 105–126. 46 VADAS ANDRÁS–RÁCZ LAJOS tört be egykor egész Pannóniába, Isztriába és Illíriába és a szomszédos népekre”.29 Ez az ókori országnevekkel jelölt térség pontosan fedi a megszűnt Avar Birodalom területét, s így az az avarság 8. századi belső viszonyaira vonatkoztatandó. A levél szerzője szerint az éhséget átvészeltek kapták a Hungri nevet.30 A szárazság ellen alighanem az igénytelenebb szláv csoportok könnyebben tudtak védekezni, mert a hegylábi bükk- és tölgyerdők mellé húzódva sertéseiket makkon tarthatták, az itteni irtásokon karcoló ekéikkel rozst termeszthettek, méhészkedhettek és halászhattak. 0 -0,5 -1 -1,5 -2 -2,5 -3 -3,5 A leghidegebb hónap középhőmérséklete (°C) -4 -4,5 1 0 1 -2 0 0 2 0 1 -3 0 0 3 0 1 -4 0 0 4 0 1 -5 0 0 5 0 1 -6 0 0 6 0 1 -7 0 0 7 0 1 -8 0 0 8 0 1 -9 0 0 9 0 1 -1 0 0 0 1 0 0 1 -1 1 0 0 1 1 0 1 -1 2 0 0 1 2 0 1 -1 3 0 0 1 3 0 1 -1 4 0 0 1 4 0 1 -1 5 0 0 1 5 0 1 -1 6 0 0 1 6 0 1 -1 7 0 0 1 7 0 1 -1 8 0 0 1 8 0 1 -1 9 0 0 1 9 0 1 -2 0 0 0 2009 Naptári évek 2. ábra. A leghidegebb hónap középhőmérséklete az elmúlt 2000 évben Nagybárkány térségében, a Nádas-tó rétegeinek pollen-analízise alapján (Sümegi Pál et al. adatai után) Ez lehet az oka annak, hogy a Kárpát-medence korai szláv helynévanyaga az ilyen életformának megfelelő erdős és vízjárta vidékekre korlátozódik. Az Avar Biroda- lom felbomlásában a politikai okok mellett alighanem környezeti tényezők is szere- 29 „Referam, quid audierim a maioribus, cum primum execrandae huius gentis nomen apud nos audi- tum est, sive illud historia sive sit fabula. Fames inmanissima quondam omnem Pannoniam, Hist- riam quoque et Illiriam ac vicinas gentes invasit.” NÉMETH András: A Dado-levélben szereplő ere- dettörténet jelentősége a Hungri népnévvel kapcsolatban. In HERMANN István (szerk.): Tanulmányok Ritoók Zsigmond hetvenedik születésnapja tiszteletére. Bp., 1999. 116. 30 GYÖRFFY György–ZÓLYOMI Bálint: A Kárpát-medence és Etelköz képe egy évezred előtt. In KO- VÁCS László (szerk.): Honfoglalás és régészet. Bp., 1994. 13–37.  ÉGHAJLATI VÁLTOZÁSOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÖZÉPKOR IDEJÉN 47 pet játszottak, ugyanakkor némileg árnyalja a képet egy újabb paleoökológiai kutatás (geokémiai és palinológiai vizsgálat), amely nem feltételez szélsőséges klímaválto- zást Nagybárkány térségében (Cserhát, Észak-Magyarország), a szakirodalomban gyakran cezúraként értelmezett késő 8. század időszakában (lásd 2–3. ábra).31 20,5 20 19,5 19 18,5 A legmelegebb hónap középhőmérséklete (°C) 18 17,5 17 1 0 1 -2 0 0 2 0 1 -3 0 0 3 0 1 -4 0 0 4 0 1 -5 0 0 5 0 1 -6 0 0 6 0 1 -7 0 0 7 0 1 -8 0 0 8 0 1 -9 0 0 9 0 1 -1 0 0 0 1 0 0 1 -1 1 0 0 1 1 0 1 -1 2 0 0 1 2 0 1 -1 3 0 0 1 3 0 1 -1 4 0 0 1 4 0 1 -1 5 0 0 1 5 0 1 -1 6 0 0 1 6 0 1 -1 7 0 0 1 7 0 1 -1 8 0 0 1 8 0 1 -1 9 0 0 1 9 0 1 -2 0 0 0 2009 Naptári évek 3. ábra. A legmelegebb hónap középhőmérséklete az elmúlt 2000 évben Nagybárkány térségében, a Nádas-tó rétegeinek pollenanalízise alapján (Sümegi Pál et al. adatai után) A hőmérsékleti adatokat illetően kizárólag természettudományos eredményekre tá- maszkodhatunk. Egyrészt Kern Zoltán eszkimó-barlangi kutatásai jelenthetnek tám- pontot, melyek egyértelmű hőmérsékletcsökkenést feltételeznek a népvándorláskor idején, melyet a szerző 0,8 °C-ra becsült. Másrészt Sümegi Pál és társai nagybárká- nyi kutatása szintén erőteljes lehűlést feltételez a leghidegebb hónap középhőmér- 31 SÜMEGI Pál–JAKAB Gusztáv–MAJKUT Péter–TÖRŐCSIK Tünde–ZATYKÓ Csilla: Middle Age Palaeo- ecological and Palaeoclimatological Reconstruction in the Carpathian Basin. Időjárás 113, No. 4 (2009): 290. Ugyanakkor egy, a Kárpát-medence elmúlt néhány évezredére koncentráló pollenala- pú számszerű klímarekonstrukció számos módszertani problémát vet fel, ehhez lásd: Norbert KÜHL– Christoph GEBHARDT–Thomas LITT–Andreas HENSE: Probability Density Functions as Botanical- Climatological Transfer Functions for Climate Reconstruction. Quaternary Research 58, No 3 (2002): 381–392. 48 VADAS ANDRÁS–RÁCZ LAJOS sékletét tekintve, mely azonban, e kutatás szerint kevésbé stabilizálódott, mint azt Kern Zoltán feltételezi a Bihar-hegység területére vonatkozóan. A KÖZÉPKORI MELEG IDŐSZAK A 9. századtól a 13. és a 14. század fordulójáig tartó nagytérségi felmelegedést az angol éghajlattörténeti kutatatás megteremtője, Hubert H. Lamb (1913–1997) mutat- ta ki elsőként az 1960-as években, s nevezte el ’középkori meleg időszaknak’ (Me- dieval Warm Epoch: MWE).32 A középkori meleg időszak a történeti klimatológia egyik legtöbbet kutatott korszaka, ugyanakkor a magyarországi éghajlat-, illetve környezettörténeti információkat tartalmazó történeti források elégtelenek ennek az időszaknak, illetve általában véve a középkori Magyarország éghajlatának rekonst- ruálásához. Mielőtt kitérnénk a történeti források szerepére az Árpád-kor időjárási viszonyainak kutatásában, a természettudományos eszközök és régészeti vizsgálatok átfogóbb eredményeit tekintjük át. Az évszázados klimatikus trendekre vonatkozó legkevésbé nagy felbontású adat- sorokat jelenleg a fúrólyukhőmérséklet-kutatások szolgáltatják. Egy, a közelmúltban publikált kutatás meleg periódust jelez a Kárpát-medencében, az 5. század időszakában, melyet lassú csökkenés követ egészen a 16. század utolsó évtizedeiig, mely erős ellent- mondásban van a korabeli Európa feltételezett nagytérségi klimatikus trendjeivel.33 A 3. század dereka óta feltételezett, hideg telek dominanciáját a 8. és a 9. század fordulóján lehetséges, hogy melegedés szakította félbe, és a téli időjárás enyhébbé válása tartósnak bizonyulhatott. Kern Zoltán bihari jégmagvizsgálatai szerint a 9. század első felének telei voltak a legenyhébbek az utóbbi kétezer esztendőben, a hőmérsékletnövekedés értéke elérte a 1,5 °C-ot a megelőző periódushoz képest. Az enyhülés intenzitása később csökkent, de a jobbára enyhe téli időjárás az Alföld ke- leti peremén, s feltételezhetően az egész Kárpát-medencében kitarthatott a 12. szá- zad közepéig. A 12. század végén ugyan egy kisebb hidegperiódus szakíthatta meg az enyhébb telek dominanciáját, a 13. század első fele az utóbbi ezer esztendő egyik legenyhébb téli hőmérsékleti átlagát produkálta. Az 1300-as évek első felének pozi- tív téli anomáliáit tartósnak bizonyuló téli lehűlés zárta le.34 Igen hasonló eredmé- nyekre jutott a – már több helyen említett – Sümegi Pál vezette kutatás, mely enyhe téli időjárást feltételez az Északi-középhegység területén a 7. század végétől egészen a 13. századig. Ugyan egy kisebb hidegperiódus jelentkezett 1100 körül, mégis szig- nifikánsan magasabb téli hőmérsékletekkel számolhatunk ezen a területen is, a kis jégkorszak markáns lehűléséhez képest. 32 Hubert H. LAMB: The Early Medieval Warm Epoch and Its Sequel. Paleogeography, Paleoclima- tology, Paleoecology 1, No. 1 (1965): 13–37. 33 Louise BODRI–DÖVÉNYI Péter–HORVÁTH Ferenc: Két évezred éghajlatváltozásai Magyarországon fúrólyuk-hőmérsékletek alapján. In KÁZMÉR Miklós (szerk.): Környezettörténet – Az utóbbi 500 év környezeti eseményei történeti és természettudományos források tükrében. Bp., 2009. 429. 34 KERN Zoltán: Éghajlati és környezeti változások rekonstrukciója faévgyűrűk és barlangi jég vizsgá- lata alapján. Doktori Értekezés, ELTE, 2010. 84.  ÉGHAJLATI VÁLTOZÁSOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÖZÉPKOR IDEJÉN 49 4 3 Júm ius-augusztusi átlaghőm érséklet-anom ália 1960-1990 átlagához képest 2 1 ( °C ) 0 -1 -2 -3 1160 1210 1260 1310 1360 1410 1460 1510 1560 1610 1660 1710 1760 1810 1860 1910 1960 2010 Naptári évek 4. ábra. A Kelemen-havasok nyári középhőmérsékletének (1160–2010) eltérése az 1960–1990-es időszak átlagához képest, cirbolyafenyő dendroklimatológiai vizsgálata alapján – 20 éves harmadfokú spline-nal (vágási frekvencia 50%) simított adatok (Ionel Popa és Kern Zoltán után) A nyári középhőmérsékleteket tekintve a Kern Zoltán és Ionel Popa által készített kelemen-havasi rekonstrukció jelenleg a legfontosabb forrásunk (lásd 4. ábra). E vizsgálat alapján kirajzolódik egy hosszabb, hidegebbnek tekinthető periódus 1250 és 1650 között, ugyanakkor tartós hideget inkább az 1390-es évtizedet követően fel- tételezhetünk az erdélyi hegyvidéki területeken. Az oxigénizotópos jégmagvizsgála- tok és Ionel Popa és Kern Zoltán dendroklimatológiai rekonstrukcióinak eredményei alapján a középkori meleg időszak hozzávetőlegesen 800 és 1250 közé datálható. Az utolsó karakteresen enyhe telek az 1220 és 1240 közötti időszakban uralták a Kár- pát-medence téli időjárását, ám feltételezhető, hogy a 9. század első felében előfor- dultak ennél is enyhébb telek.35 35 Uo. 101. 50 VADAS ANDRÁS–RÁCZ LAJOS A nagybárkányi Nádas-tó üledékeinek vizsgálata az Árpád-kor időszakában száraz klímát feltételez a középhegységi zóna térségében, amely a tó 13. századi kiszáradá- sában tetőzött be.36 A hosszabb száraz periódust a növényi maradványok mellett geokémiai vizsgálatok is megerősítették. A szerzők a tó 13. századi kiszáradását ösz- szekapcsolják a tatárjárásra vonatkozó forrásokkal, melyek néhol szintén súlyos szá- razságot említenek elsősorban a nyári időszakkal kapcsolatban (lásd alább), ugyan- akkor ennek a hosszan tartó száraz periódusnak a létét az írott források alapján el- hamarkodott lenne feltételezni.37 A 13. század Észak-Magyarországának viszonylag száraz klímáját támasztja alá egy, szintén a Cserhát térségében (Szécsényben) feltárt kút is, ahol a 13. században még bizonyíthatóan használt építmény fölé a 14. század elején plébániatemplom épült. A kút betemetése után a faszerkezet a megépítés ide- jén átlagos talajvízszintig korhadt el, s az ily módon rekonstruálható talajvízszint hozzávetőleg két méterrel volt alacsonyabb a 20. században átlagos szintnél.38 A kút készítésekor uralkodó szárazabb klímára enged következtetni az is, hogy a kút fa- anyagát nem a nedvességet kedvelő kocsányos, hanem a szárazságot jobban tűrő ko- csánytalan tölgy alkotta.39 Egy, a Nagybárkánytól és a Cserháttól nem túlzottan tá- voli és különböző klímájú területen, a Bükk hegységben végzett kutatás sok szem- pontból különböző eredményeket hozott. Az egyetlen cseppkő izotópeloszlásán ala- puló kutatás (Magyarországon elsőként alkalmazott módszer) a középkori meleg pe- riódust rövidebbnek feltételezi, a szakirodalomban leggyakrabban megjelenő leg- alább 250 esztendős periódusnál, és 1000 és 1150 közé teszi azt. A Siklósy Zoltán vezette kutatás ebben a periódusban meleg, és nedves klímát feltételez, melyet egy igen változékony négy évszázados időszak követ.40 A mezőföldi régészeti tájrekonstrukció szerint a 4. századtól a 14. századig a klí- ma tartósan szárazzá vált. A Balaton vízszintje a római kori és a kora középkori ál- lapotoknak megfelelően a 11–13. században is alacsony-átlagos, Serlegi Gábor ré- gész szerint 105 méteres tengerszint feletti magasságon lehetett (jelenlegi szint 104,5 m), ami részben megfelel a Sági Károly és Füzes Miklós által készített rekonstrukci- óban feltételezett vízszintnek (lásd 5. ábra).41 Ezzel szemben Hosszú Csaba, a Nagyberek településstruktúrájának vizsgálatára alapozva, a Balaton 11. századi víz- 36 SÜMEGI Pál–JAKAB Gusztáv–MAJKUT Péter–TÖRŐCSIK Tünde–ZATYKÓ Csilla: Middle Age Palaeo- ecological and Palaeoclimatological Reconstruction in the Carpathian Basin. Időjárás 113, No. 4 (2009): 285. 37 Uo. 284–85. 38 GRYNAEUS András: Dendrokronológiai kutatások Magyarországon. Kandidátusi Értekezés. Bp., 1997. 39 GRYNAEUS András: A szécsényi 92/5. számú XIII. századi kút faszerkezetének dendrokronológiai vizsgálata (rezümé) In XXI. Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományok Szekciója. A dolgozatok összefoglalója. Szombathely, 1993. 150., és GRYNAEUS András: Dendrokronológiai ku- tatások Magyarországon. Kandidátusi Értekezés, Bp., 1997. 40 SIKLÓSY Zoltán–DEMÉNY Attila–SZENTHE István–LEÉL-ŐSSY Szabolcs–Sebastian PILET–Yin LIN- CHUAN–Chou SHEN: Reconstruction of Climate Variation for the Last Millennium in the Bükk Mts. (NO Hungary) from a Stalagmite Record. Időjárás 113, No. 4 (2009): 258. 41 SÁGI Károly–FÜZES Miklós: Újabb adatok a Balaton 1863 előtti vízállás-tendenciáinak kérdéséhez. Somogyi Múzeumok Közleményei 1 (1973): 247–261.  ÉGHAJLATI VÁLTOZÁSOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÖZÉPKOR IDEJÉN 51 szintjét 103 méterre teszi.42 A Balaton déli partvidékének településhálózat-rekonst- rukciója alapján a 12. században kezdődött meg a tó vízszintjének emelkedése, a te- lepülések fokozatosan áthelyeződhettek Dél felé, magasabb, vízmentes területekre. A 13. század idején az emelkedő Balaton alighanem elárasztotta a korábban mocsa- ras Nagyberek bizonyos területeit is.43 5. ábra. A Balaton vízszintingadozása az elmúlt évezredben (Sági Károly és Füzes Miklós után) 42 SERLEGI Gábor–MÉSZÁROS Orsolya: Környezeti változások hatása a középkori településviszonyokra a Dunántúlon. Előadás: Környezettörténet 2010. Konferencia (2010. február 4–5.), és HOSSZÚ Csa- ba: A Nagyberek változó arca a települési struktúra tükrében. In KÁZMÉR Miklós (szerk.): Környeze- ti események a honfoglalástól napjainkig történeti és természettudományos források tükrében. Bp., 2010. 36–37. 43 HOSSZÚ Csaba: A Nagyberek változó arca a települési struktúra tükrében. In KÁZMÉR Miklós (szerk.): Környezeti események a honfoglalástól napjainkig történeti és természettudományos forrá- sok tükrében. Bp., 2010. 37. 52 VADAS ANDRÁS–RÁCZ LAJOS A Kárpát-medence középkori időjárására vonatkozó történeti forrásokat ugyan igen sporadikusan, de a 11. századtól már találunk. Ezen források általában egy-egy szél- sőséges időjárási eseményt, esetleg ritka légköri jelenséget tárgyalnak, és a legtöbb esetben krónikákban, évkönyvekben maradtak fenn. Amint arra Kiss Andrea rámu- tat, a klímatörténeti források száma az Árpád-ház első két évszázadára vonatkozóan mindössze néhány tucatra tehető. Igen csekély azon időjárási események száma a 11–12. században, melyekről nem egyetlen forrással rendelkezünk. Ezek közé tarto- zik egy, a ménfői csatához kapcsolódó időjárási esemény leírása.44 A csatáról két független forrás is tudósít, egyrészt az Altaichi Évkönyvek, másrészt egy burgundiai bencés szerzetes, Rodulfus Glaber Históriák című munkája. Az Altaichi Évkönyvek 1044. évi bejegyzése III. Henrik és Orseolo Péter Aba Sámuel feletti győzelmét a hirtelen támadt porviharral magyarázza. Részben hasonló bejegyzést találunk Rodul- fus Glaber munkájában, aki pedig a hatalmas túlerőben lévő magyar seregek veresé- gét a rájuk boruló hirtelen sötétséggel magyarázza.45 A két egymástól távoli terüle- ten keletkezett szöveg alighanem független egymástól, ami kivételes a 11–12. szá- zadi Kárpát-medence klímatörténeti forrásait tekintve. Kiss Andrea kutatásainak kö- szönhetően rendelkezünk néhány olyan adattal ebből az időszakból, melyek beil- leszthetők az európai éghajlattörténeti rekonstrukció kereteibe. Az egyik ilyen példa az 1074-es esztendő telével kapcsolatos, amikor Salamon király a befagyott Tiszán vezette seregét a kemeji csatába. A csata pontos időpontját is ismerjük (február 26.), így az átkelést a csata előtti napokra tehetjük. Ugyanennek az esztendőnek a tele egykorú források szerint igen hideg volt Alsó-Szászországban, Vesztfáliában, Fran- kónia és Hessen területén is.46 Bizánci források szerint az 1125–26-os év tele igen hideg volt Magyarország déli területein.47 Hasonlóképpen zord volt a tél Cseh- és Morvaországban ebben az évben.48 A 13. század ismert időjárási eseményeinek szá- ma igen alacsony, annál is inkább, mert erre a periódusra vonatkozóan nem készült olyan gondos forrásfeltáró tanulmány, mint ami az Árpád-kor első évszázadaiból rendelkezésünkre áll. Ebben az évszázadban egy rövid periódusra, a tatárjárás idejé- re vonatkozóan azonban számottevő ismeretanyaggal rendelkezünk, és több tanul- mány is foglalkozott ezen időszak időjárási eseményeivel, valamint azok következ- 44 KISS Andrea: Időjárási adatok a XI–XII. századi Magyarországról. In PITI Ferenc–SZABADOS György (szerk.): „…Magyaroknak eleiről…”. Szeged, 2000. 249–263. 45 „Ette ecce turbo vehemens, ex parte nostratium ortus, pulverem nimium adversariorum ingessit obtu- tibus” Georgrius Heinricus PERTZ (szerk.): Annales Altahenses maiores: ex recensione W. de Giese- brecht et Edmundi L. B. ab Oefele / recognovit Edmundus L. B. ab Oefele. Hannoverae, 1891. 41. „[I]nitoque certamine, tanta caligo ac tenebrę occupauerunt Vngrorum partem ut uix iuxta se positum quis illorum posset agnoscere” John FRANCE (szerk.): Rodulfi Glabri historiarum libri quinque. Ox- ford, 1989. 248. 46 KISS Andrea: Időjárási adatok a XI–XII. századi Magyarországról. In PITI Ferenc–SZABADOS György (szerk.): „…Magyaroknak eleiről…”. Szeged, 2000. 257. Nyugat-európai párhuzamokhoz: Pierre ALEXANDRE: Le climat en Europe au Moyen Age. Contribution à l’histoire des variations clima- tiques de 1000 à 1425, d’après les sources narratives de l’Europe occidentale. Paris, 1987. 340. 47 KISS Andrea: Időjárási adatok a XI–XII. századi Magyarországról. In PITI Ferenc–SZABADOS György (szerk.): „…Magyaroknak eleiről…”. Szeged, 2000. 259. 48 Rudolf BRÁZDIL–Oldrich KOTYZA: History of Weather and Climate in the Czech Lands I: Period 1000–1500. (Züricher Geographische Schriften 62.) Zürich, 1995. 226.  ÉGHAJLATI VÁLTOZÁSOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÖZÉPKOR IDEJÉN 53 ményeivel.49 A tatárjárás időszaka általánosságban is mindenképpen a jobb forrás- adottságú időszakok közé tartozik, elsősorban az elbeszélőforrásokat tekintve. Ro- gerius, Spalatói Tamás és okleveles adatok egyaránt fontos adalékokkal szolgálnak a tatárjárás időszakának Kárpát-medencei időjárásával kapcsolatban. A korszak időjá- rási és kapcsolódó eseményei közül a legfontosabb, illetve a legsúlyosabb konzek- venciái alighanem a Duna téli befagyásának lehettek, amely bár nem volt példa nél- küli a 13. századi Magyarországon, mégis egyértelműen az átlagosnál hidegebb téli időjárásról tanúskodik. A Duna 1241–42. évi befagyásának esetében viszonylagos pontossággal datálhatjuk a jégborítás kezdetét is, bár némi ellentmondás rajzolódik ki a külföldi kútfők és a hazai adatok között. Két uralkodói oklevél alapján az átke- lés időpontját valamikor január közepe és február 2-a közé tehetjük.50 A Duna befa- gyása mindenképpen súlyosbította a tatárjárás pusztításait, különösen a dunántúli te- rületeken, melyeket részben megkímélhetett volna egy vékonyabb, átkelésre nem al- kalmas jégborítás, vagy egy enyhébb, fagymentes tél. A KIS JÉGKORSZAK IDŐJÁRÁSI ÉS ÉGHAJLATI JELLEMZŐI A KÉSŐ KÖZÉPKOR IDEJÉN A 13. és 14. század fordulója az európai történelem egyik legfontosabb éghajlattör- téneti korszakhatára, ez idő tájt ért véget a középkori meleg időszak, s kezdődött el a kis jégkorszaknak nevezett periódus. A fogalmat François Matthes nyomán kettős értelemben használják az éghajlatkutatók, részint a 14–19. század közötti gleccser- előnyomulások korát jelölik vele, részint ugyanezen időszak klímájának metaforája- ként szolgál. A hűvös-hideg éghajlati korszak kezdetét illetően erősen megoszlik a kutatók véleménye. Christian Pfister nézete szerint a kis jégkorszak a 14. század elején kezdődött, míg ugyanezt Raymond S. Bradley (Hubert H. Lamb nyomán) az 1560-as évekre datálja.51 Bár a Kárpát-medence 14. századi klímatörténetéről alkotott képünk, hasonlóan az Árpád-koréhoz, számos bizonytalanságot hordoz, mégis, bizonyos természettu- dományos és történeti kutatások értékes adalékokkal szolgálnak a 14. századi időjá- rás és klíma megértéséhez. A már többször említett nagybárkányi kutatás a 13. szá- zad derekától mutat ki jelentős lehűlést. A 13. század ezen kutatás szerint a környező időszak legmelegebbje volt, amelyet több évszázados lassú lehűlés követ, mind a legmelegebb, mind a leghidegebb hónap középhőmérsékletének tekintetében, mely 49 KISS Andrea: Weather Events During the First Tatar Invasion in Hungary (1241-42). Acta Geogra- phica Universitatis Szegediensis 37 (2000): 149–156., és KISS Andrea: Ecce, in hyemis nivis et glaciei habundantia supervenit – Időjárás, környezeti krízis és a tatárjárás. In NAGY Balázs (szerk.): Tatárjárás. Bp., 2003. 439–452. 50 I. m. 442–444. 51 Raymond S. BRADLEY–Philip D. JONES: When was the „Little Ice Age”? In Takehiko MIKAMI (szerk.): The Little Ice Age Climate. Tokyo, 1992. 1–4., Christian PFISTER: Klimageschichte der Schweiz 1525– 1860. Das Klima der Schweiz und seine Bedeutung in der Geschichte von Bevölkerung und Land- wirtschaft. Bern, 1984., és Christian PFISTER: Five Centuries of Little Ice Age Climate in Western Europe. In Takehiko MIKAMI (szerk.): The Little Ice Age Climate. Tokió, 1992. 208–213. 54 VADAS ANDRÁS–RÁCZ LAJOS mindenképpen beleilleszkedik a nyugat-európai klímarekonstrukciókba. A 14. szá- zad végén egy rövid, melegebb időszakot kivéve ez a lehűlés állandósult egészen a 19. század második feléig, amikor a hőmérséklet gyors növekedésnek indult.52 A hőmérséklet csökkenésével párhuzamosan a csapadék mennyisége növekedni kez- dett, és a 14. századtól kezdve az évi csapadék már meghaladta az elmúlt évezred át- lagát. Egy másik mintaterület – a dél-dunántúli Baláta-tó – környezettörténeti vizs- gálata szerint a csapadékos időjárás kezdete korábbra datálható: a 13. század végén már hideg, és nedves környezet uralta ezt a térségét.53 Egy komplex környezettörté- net hidegtűrő fajok elterjedését mutatta ki Északkelet-Magyarországon is, a Bátorli- geti-ősláp területén, a 13. század végére vonatkozóan. A malakofauna-analízis töb- bek között a Gyraulus riparius előretörését mutatja, amely tipikusan a gyorsan hi- degre forduló időjárás jele.54 A hidegebb késő árpád-kori környezetre vonatkozó hi- potézist erősíti meg egy, az előzőekhez hasonló módszeren alapuló kutatás is a Jász- ság területén (Duna–Tisza-köze).55 A kora Árpád-korban a Balaton nyugati és déli partján a települések többnyire a térség jelentősebb vízfolyásai mellett jöttek létre. A Nagyberek peremén terült el a települések nagy része, a 13. századtól kezdve azonban a Balaton vízszintje több méterrel emelkedhetett, és alighanem elárasztotta a Nagyberek területét. A vízszint- emelkedés csúcspontja gyaníthatóan a 16. és a 17. században volt, és eddig az idő- szakig a településhálózat formálódásának egyik irányító tényezője a tó vízszintjének növekedése lehetett. Számos középkori település nem épült újjá, másfelől pedig gyakran a régi falvak közelében jöttek létre új lakóházak, védettebb, magasabb tér- színeken.56 Részben hasonló tendenciák rajzolódnak ki bizonyos élővizek mentén is, így a Tisza-völgyben Szer (Ópusztaszer, Dél-Magyarország) környezetében, ahol egyértelműen a magasabb térszínek felé terjeszkedik a település, vagy az egykori Békés vármegye területén, ahol, számos kisebb morotva mentén, az alacsonyabb tér- színek az Árpád-kort követően elnéptelenednek.57 52 SÜMEGI Pál–JAKAB Gusztáv–MAJKUT Péter–TÖRŐCSIK Tünde–ZATYKÓ Csilla: Middle Age Palaeo- ecological and Palaeoclimatological Reconstruction in the Carpathian Basin. Időjárás 113, No. 4 (2009): 286. 53 ZATYKÓ Csilla–JUHÁSZ Imola–SÜMEGI Pál (szerk.): Environmental Archaeology in Transdanubia (Va- ria Archaeologica Hungarica 20). Bp., 2007. 251–253., és ZATYKÓ Csilla: The Medieval Environment of the Lake Baláta in the Light of Geology and Documentary Sources. In SZABÓ Péter–Radim HÉDL (szerk.): Human Nature. Studies in Historical Ecology & Environmental History. Brno, 2008. 126. 54 SÜMEGI Pál–GULYÁS Sándor (szerk.): The Geohistory of Bátorliget Marshland: An Example for the Reconstruction of Late Quaternary Environmental Changes and Human Impact from the Northeast- ern Part of the Carpathian Basin. Bp., 2004. 193. és 277. 55 SÜMEGI Pál: The Environmental History of the Jászság. In GÁL Erika–JUHÁSZ Imola–SÜMEGI Pál (szerk.): Environmental Archaeology in North-Eastern Hungary. (Varia Archaeologica Hungarica 19.) Bp., 2005. 112–114. 56 HOSSZÚ Csaba: A Nagyberek változó arca a települési struktúra tükrében. In KÁZMÉR Miklós (szerk.): Környezeti események a honfoglalástól napjainkig történeti és természettudományos forrá- sok tükrében. Bp., 2010. 36–37. 57 VÁLYI Katalin: Szer középkori településtörténete a régészeti leletek tükrében. In NOVÁK László– SELMECZI László (szerk.): Falvak, mezővárosok az Alföldön. (Az Arany János Múzeum Közlemé- nyei IV.) Nagykörös, 1986. 119–124. Békés megyei példaként lásd: JANKOVICH B. Dénes (szerk.):  ÉGHAJLATI VÁLTOZÁSOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÖZÉPKOR IDEJÉN 55 Régészeti adatok is utalnak arra, hogy a késő középkor idején a Kárpát-medence csapadékmérlege a jelenkorinál nagyobb aktívumot mutatott. A Balaton közelében ta- lálható récéskúti bazilika padozatát a 14. században meg kellett emelni a tó vízszintjé- nek, illetve a talajvíz emelkedésének következtében.58 Györffy György és Zólyomi Bá- lint kutatási eredményei szerint a 13–15. századi alföldi határleírások és határmegújítá- sok során igen gyakran felmerülő probléma volt a határjelek vizek miatti megközelíthe- tetlensége. Ugyancsak az éghajlat csapadékosabbra fordulását jelzi a vízimalmok széles- körű elterjedése a 13. századtól, olyan patakokon is, melyek vize a 20. században már nem volt elegendő malomhajtásra.59 A késő középkorra vonatkozó régészeti adatok a Duna medrének szintemelkedését valószínűsítik, például a Dunakanyar térségében.60 Kern Zoltán és Ionel Popa cirbolyafenyőre alapozott faévgyűrű rekonstrukciója szerint a kelet-erdélyi Kelemen-havasokban, a nyári középhőmérsékleteket tekintve, egy kisebb hidegperiódus mutatható ki 1300 körül. Egy rövid távú felmelegedést követően pedig folyamatosan hideg nyári hőmérsékletek domináltak 1370 és 1630 között.61 Két extrém nyári hideg anomália érdemel kitüntetett figyelmet, az 1455-ös negatív szélsőérték, valamint az 1602 és 1606 közötti hideg nyarak sorozata. Ugyanakkor a közép-európai trendből kilógnak az 1490 és 1545 közötti évek, ami- kor a rekonstrukció szerint átmenetileg melegebbé vált a nyarak időjárása.62 Békés megye régészeti topográfiája. Békés és Békéscsaba környéke. (Magyarország régészeti topog- ráfiája 10.) Bp., 1998. 673–677. (12/8, 12/9), illetve MAKKAY János (szerk.): Békés megye régészeti topográfiája. A Szarvasi járás. (Magyarország régészeti topográfiája 8.) Bp., 1989. 367. (7/99) 58 PÁLÓCZI HORVÁTH András: A környezeti régészet szerepe Magyarországon a középkor kutatásában. In KÓSA László–R. VÁRKONYI Ágnes (szerk.): Európa híres kertje. Történeti ökológiai tanulmányok Magyarországról. Bp., 1993. 44–66. 59 Az Anjou-kori malmok kérdéséhez és azok környezettörténeti vonatkozásaihoz lásd: VAJDA Tamás: Hazai vízimalmaink 1301 és 1325 közötti okleveles adatai. In: WEISZ Boglárka (szerk.): Közép- kortörténeti tanulmányok. A III. medievisztikai PhD-konferencia (Szeged, 2003. május 8-9.) előadá- sai. Szeged, 2003. 193–213. 60 HÉJJ Miklós: Településföldrajzi megfigyelések. Visegrád XIV–XVI. a században. In KÖBLÖS József (szerk.): Visegrád, 1335: Tudományos tanácskozás a visegrádi királytalálkozó 650. évfordulóján: Visegrád, 1985. szeptember 30.–október 1. Bp., 1988. 63–67., LASZLOVSZKY József: Királyi palota, ferences kolostor és városi település (Gondolatok a késő középkori Visegrád településfejlődéséről). In F. ROMHÁNYI Beatrix–GRYNAEUS András–MAGYAR Károly–VÉGH András (szerk.): Es tu sco- laris – Ünnepi tanulmányok Kubinyi András 75. születésnapjára (Monumenta Historica Budapes- tinensia XIII). Budapest, 2004. 61–71., és MÉSZÁROS Orsolya: Éghajlat és építkezés a dunakanyar városaiban. In KÁZMÉR Miklós (szerk.): Környezeti események a honfoglalástól napjainkig történeti és természettudományos források tükrében. Bp., 2010. 63. 61 Ionel POPA–KERN Zoltán: Long-term Summer Temperature Reconstruction Inferred from Tree-ring Records from the Eastern Carpathians. Climate Dynamics 32, No. 7–8 (2009): 1107–1117., és KERN Zoltán–Ionel POPA: A nyári középhőmérséklet rekonstrukciója a középkortól máig cirbolyafenyő évgyűrűi alapján. In KÁZMÉR Miklós (szerk.): Környezeti események a honfoglalástól napjainkig történeti és természettudományos források tükrében. Bp., 2010. 52. 62 KERN Zoltán: Éghajlati és környezeti változások rekonstrukciója faévgyűrűk és barlangi jég vizsgá- lata alapján. Doktori Értekezés, ELTE, 2010. 97–98., a közép-európai trendekhez lásd: Petr DOBROVOLNÝ–Anders MOBERG–Rudolf BRÁZDIL–Christian PFISTER–Rüdiger GLASER–Rob WIL- SON–Aryan VAN ENGELEN–Danuta LIMANÓWKA–Andrea KISS–Monika HALÍČKOVÁ–Jarmila MAC- KOVÁ–Dirk RIEMANN–Jürg LUTERBACHER–Reinhard BÖHM: Monthly and Seasonal Temperature Reconstructions for Central Europe Derived from Documentary Evidence and Instrumental Records since AD 1500. Climatic Change 101, No. 1–2 (2010): 93. 56 VADAS ANDRÁS–RÁCZ LAJOS Kern Zoltán bihari oxigénizotópos jégmagvizsgálata szerint a 13. század dereká- tól kezdődően, mintegy három és fél évszázadon keresztül, egyenletesen csökkent a telek hőmérséklete, hozzávetőlegesen 1,2 °C-kal. A lehűlés mélypontját a 17. század jelentette, amely egyben a teleket tekintve az elmúlt évezred leghidegebb évszázada is volt.63 Összegezve a cirbolyafenyőkre alapozott dendroklimatológiai vizsgálatok és az oxigénizotópos jégmagelemzések eredményeit, a kis jégkorszak meghatározó időszaka 1370 környékétől a 17. század végéig tartott Magyarországon, miközben a középkori meleg időszak gyaníthatóan már a 13. század derekán véget ért.64 A 14. századtól, párhuzamosan az írásbeliség gyors növekedésével, az időjárási eseményekre vonatkozó történeti adatok száma is megnő. A krónikairodalom szegé- nyes volta miatt a klímatörténeti források döntő hányada az okleveles anyagban ta- lálható. Az Anjou-kor okleveles anyaga alapján is kirajzolódnak olyan periódusok, melyek szélsőséges időjárási események következtében krízishez vezettek, olyan időszakok, amikor jelentős áradások, éhínségek pusztítottak a Kárpát-medencében. A magyarországi Anjou-kor Európa klímatörténetében is kiemelt jelentőségű. Szá- mos kutató ezt a periódust nevezte a kis jégkorszakba való átmenet kezdetének, és a szakirodalom egyöntetűen az egyik legszélsőségesebb időszakként aposztrofálja a 14. század első évtizedeit. Az újabb kutatások nem feltétlenül mutatják ki a tartós hidegperiódust, ugyanakkor az időjárási extrémek magas száma, a különösen sok zord, hideg tél, és a hideg nyarak sorozata az 1310–1330-as időszak mindenképpen a 14. század klímájának egyik meghatározó eleme. A Kárpát-medencei kutatások ezen perióduson belül is elsősorban a szélsőséges időszakokra fókuszálnak. Az Anjou- korra vonatkozóan ugyan növekvő mennyiségben állnak rendelkezésre az időjárásra utaló források, ezek száma így sem teszi lehetővé, hogy olyan részletességgel ragad- juk meg egy-egy periódus klímáját, mint a nyugat-európai területek némelyikén. Ugyanakkor Kiss Andrea, az Anjou-kor okleveles anyagára vonatkozó kutatásai ré- vén bizonyos rövid válságperiódusok körvonalazódnak.65 Az egyik ilyen időszak mindenképpen az 1310-es évtized, Több munka is született erről az időszakról, me- lyek ennek a Nyugat-Európában jól dokumentált éhínséggel, áradásokkal terhelt hi- deg időszaknak a Kárpát-medencei megjelenésével foglalkoznak. Míg Szántó Ri- chárd véleménye szerint a kortárs magyarországi források alapján a Kárpát- medencében nem dokumentálható a környezeti krízis jelenléte, addig Vadas András kutatásai azt feltételezik, hogy lehetséges, hogy ha nem is a nyugat-európaihoz ha- sonló mértékben, de ezt a területet is érintette a szélsőséges időjárás, ami az igen za- varos politikai helyzet fényében válsághoz vezethetett bizonyos területeken.66 Na- 63 KERN Zoltán: Éghajlati és környezeti változások rekonstrukciója faévgyűrűk és barlangi jég vizsgá- lata alapján. Doktori Értekezés, ELTE, 2010. 84. 64 I. m. 101. 65 KISS Andrea: Some Weather Events from the Fourteenth Century (1338–1358). Acta Climatologica Universitatis Szegediensis 30 (1996): 61–69., Kiss Andrea: Some Weather Events from the Four- teenth Century II. (Angevin Period: 1301–87). Acta Climatologica Universitatis Szegediensis 32–33 (1999): 51–64. 66 SZÁNTÓ Richárd: Természeti katasztrófa és éhínség 1315–17-ben. Világtörténet 27, No. 1 (2005): 50–64., SZÁNTÓ Richárd: Környezeti változások Európában a 14. század első évtizedeiben. In RÉ- VÉSZ Éva–HALMÁGYI Miklós (szerk.): Középkortörténeti tanulmányok 5. Az V. Medievisztikai  ÉGHAJLATI VÁLTOZÁSOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÖZÉPKOR IDEJÉN 57 gyobb részletességgel ismerjük a forrásokkal jobban ellátott 1340-es évtized Kárpát- medencei eseményeit, amely minden kétséget kizáróan, a nyugat-európai időjárás- hoz hasonlóan, számos időjárási szélsőséggel (elsősorban áradásokkal) járt a Kárpá- tokon belül fekvő területeken.67 1342-ben számos oklevél említ áradásokat különbö- ző folyókon tavasszal és nyáron egyaránt, melyet már szeptemberben havazás, és újabb áradások követtek. Bár kevesebb forrás áll rendelkezésünkre a következő évek időjárásáról, Kiss Andrea 1343-ra, majd az évtized második felében szinte minden esztendőre adatol áradásokat az országban.68 Bár a Kárpát-medence időjárása gyak- ran jelentősen eltér a nyugat-európaitól, találunk olyan időszakokat, melyek egyér- telműen párhuzamba állíthatók a Magyar Királyságban és a közép-európai területe- ken. Feltétlenül ezek közé tartozik a fent említett két évtized: az 1310-es és 1340-es. Gyakran egy-egy esztendőre vonatkozó források is szoros időjárási kapcsolatra en- gednek következtetni a Kárpát-medence és Közép-Európa bizonyos területei között, mint az 1363–64-es esztendőre vonatkozó adatok. Az elmúlt ezer esztendő minden bizonnyal egyik leghidegebb tele nem csak Nyugat- és Közép-Európa számos terüle- tén mutatható ki, de egy oklevél annak magyarországi megjelenését is rögzíti.69 A 14. századtól az okleveles anyag mennyisége jelentősen megnő, a 15. századtól pe- dig a klímatörténeti kutatásban használható források más típusai is fontos adalékkal szolgálnak; így az elbeszélő forrásoknak, gazdasági iratoknak (elsősorban vámnap- lóknak) is feltétlenül szerepük lehet a 15. századi klímakutatásokban. KLÍMAPERIÓDUSOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÖZÉPKOR IDEJÉN Éghajlattörténeti áttekintésünk alapvető célja a középkor idején végbement klíma- változások karakterének és időtartamának meghatározása volt. A természettudomá- nyos, régészeti és történeti kutatási eredmények áttekintése nyomán négy éghajlat- történeti periódus alapvető jellemzőit sikerült meghatároznunk: 1. A ’római optimum éghajlat’ kezdetéről nincsenek a Kárpát-medencéből szár- mazó kutatási eredményeink, ezért kénytelenek vagyunk a nemzetközi szakiroda- PhD-konferencia előadásai. Szeged, 2007. 159–164., VADAS András: Documentary Evidence on Weather Conditions and a Possible Crisis in 1315–1317: Case Study from the Carpathian Basin. Journal of Environmental Geography 2, No. 3–4 (2009): 23–29. 67 KISS Andrea: Some Weather Events from the Fourteenth Century (1338–1358). Acta Climatologica Universitatis Szegediensis 30 (1996): 65–66. 68 KISS Andrea: Az 1340-es évek árvizei, vízállás-problémái és környezetük, különös tekintettel az 1342. és 1343. évekre. In ALMÁSI Tibor–SZABADOS György–RÉVÉSZ Éva (szerk.): Fons, skepsis, lex. Szeged, 2010. 181–193., illetve: KISS Andrea: Floods and weather in 1342 and 1343 in the Car- pathian Basin. Journal of Environmental Geography (megjelenés alatt). 69 KISS Andrea: Some Weather Events from the Fourteenth Century II. (Angevin Period: 1301–87). Acta Climatologica Universitatis Szegediensis 32–33 (1999): 57 és 60. A korabeli Európa időjárásá- hoz: Christian PFISTER–Gabriela SCHWARZ-ZANETTI–Felix HOCHSTRASSER–Milène WEGMANN: Winter Severity in Europe: the Fourteenth Century. Climatic Change 34, No. 1 (1996): 101., és Uők: The Most Severe Winters of the Fourteenth Century in Central Europe Compared to Some Ana- logues in the Most Recent Past. In Burkhard FRENZEL–Erik WISHMAN–Mirjam M. WEISS (szerk.): Documentary Climatic Evidence for 1750–1850 and the 14th Century. Stuttgart, 1997. 14–15. 58 VADAS ANDRÁS–RÁCZ LAJOS lomra hagyatkozni, mely szerint a felmelegedés valamikor a Kr. u. 1. században kezdődött.70 Az éghajlati optimum lezárulása pedig Kern Zoltán jégmagvizsgálatai szerint a Kr. u. 3. század végére datálható. Alátámasztja ezt a vélekedést, hogy ez idő tájt kezdtek padlófűtést építeni Pannónia provincia római villáiban. A római csá- szárkor a Balaton vízszintjének tanúsága szerint nem volt különösebben csapadékos, bár nem zárhatjuk ki teljességgel, hogy az alacsony vízszint létrejöttében a római vízszabályozási munkák is szerepet játszottak. 2. A népvándorlások korának lehűlése hozzávetőlegesen a 4. század elejére tehe- tő a Kárpát-medencében. Mind a Paks térségében végzett régészeti tájrekonstrukció, mind a történeti források, mind pedig a Balaton vízszintjének alakulása arról tanús- kodik, hogy a népvándorlások korának éghajlata még a római korinál is szárazabbá vált. Sümegi Pál komplex környezetrekonstrukciója szerint az enyhébbé váló klíma első jelei már a 7. század végétől kimutathatóak. Kern Zoltán jégmagvizsgálatai sze- rint az igazi áttörés csak a 8–9. század fordulóján történt meg; a 9. század első felé- nek telei feltehetően a legenyhébbek voltak az utóbbi kétezer évben a Kárpát- medencében. 3. A középkori meleg időszak kezdetét valahol a 7. század vége és a 9. század eleje között kell keresnünk a Kárpát-medencében, ám a rendelkezésünkre álló ada- tok szerint elhamarkodott lenne ebben a kérdésben állást foglalnunk. A Sümegi Pál vezette tájtörténeti kutatások szerint a 7. században kezdődő felmelegedés a 13. szá- zadban zárult le. Kern Zoltán jégmag-rekonstrukciója szerint is azonosítható a lehű- lés kezdete a 13. században, de a klíma karaktere csak a 14. század elején változott meg érezhető módon. A Keleti-Kárpátokban végzett dendroklimatológiai vizsgála- tok szerint a lehűlés a 13. század derekától datálható, de az éghajlat csak az 1390-es évektől vált markánsan hidegebbé. A középkori meleg időszak csapadékviszonyait talán az ’átlagos módon száraz’ kategóriába tudjuk beszorítani, az viszont biztosra vehető, hogy a 13. századtól kezdődően csapadékosabbá vált a Kárpát-medence idő- járása, s elkezdődött a Balaton vízszintjének több évszázados emelkedése, amely a 17. században tetőzött. 4. A kis jégkorszak kezdete a 13. század közepe és a 14. század eleje közé da- tálható. A természettudományos, régészeti és történeti adatok is arra utalnak, hogy fennállt a hűvös-csapadékos klíma folyamatossága a 19. század második feléig. A lehűlés és a csapadék növekedésének súlypontja ugyanakkor egyértelműen a „hosz- szú” 17. századra datálható. Ebben a 16. század utolsó évtizedeitől a 18. század kez- detéig tartó időszakban volt a leghidegebb és a legcsapadékosabb a klíma a Kárpát- medencében az utóbbi kétezer évben. 70 Analógiaként: Bernd ZOLITSCHKA–Karl-Ernst BEHRE–Jürgen SCHNEIDER: Human and Climatic Im- pact on the Environment as Derived from Colluvial, Fluvial and Lacustrine Archives – Examples from the Bronze Age to the Migration Period, Germany. Quaternary Science Reviews 22, No. 1 (2003): 81–100. ÉGHAJLATI VÁLTOZÁSOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÖZÉPKOR IDEJÉN 59 6. ábra. A Kárpát-medence téli időszakára vonatkozó klímarekonstrukciók (Kern Zoltán és Sümegi Pál et al. nyomán) 60 VADAS ANDRÁS–RÁCZ LAJOS 7. ábra. A Kárpát-medence nyári időszakára vonatkozó klímarekonstrukciók (Ionel Popa és Kern Zoltán és Sümegi Pál et al. nyomán) Köszönetnyilvánítás Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Ionel Popának, Kern Zoltánnak és Grynaeus Andrásnak, amiért adataikat megosztották velünk. Ezen kívül külön köszönet a müncheni Ludwig-Maximilians-Universität keretében működő Rachel Carson Cen- ternek és az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek, amiért ösztöndíjukkal támogat- ták kutatásunkat. Munkánkat támogatta az Országos Tudományos Kutatási Alap 69138; Magyarország modern kori integrációs folyamatainak történeti-földrajzi elemzése és Környezettörténet éves felbontással 67583 kutatási programja.  ÉGHAJLATI VÁLTOZÁSOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN A KÖZÉPKOR IDEJÉN 61 ANDRÁS VADAS–LAJOS RÁCZ CLIMATE CHANGES IN THE CARPATHIAN BASIN IN THE MIDDLE AGES The aim of the paper is to present a summary of the current knowledge concerning the climate of the Carpathian Basin in the Middle Ages. It draws on the results of three substantially differing branches of science: natural history, archaeology and historiography are all taken into consideration. Based on their findings, several climatic periods can be discerned, and the paper attempts to delineate their boundaries: the milder climate of the Roman Period was followed by a cooler period from the 4th century, attested by both historical and natural-historical sources, and the climate apparently had also become drier. The cool period of the Great Migrations concluded in the Carpathian Basin between the end of the 7th and the turn of the 8th-9th centuries. The winters in the first half of the 9th century were probably milder. In the warmer mediaeval period winters had clearly become milder and summers warmer, while the climate was probably still dry. The first cooling signs of the ‘Little Ice Age’ had already become apparent in the 13th century, but the cool and rainy character of the climate could only become general in the Carpathan Basin in the early 14th century, which then, albeit with great anomalies, endured until the second half of the 19th century.